Klubot alapítottak Pécsett az elvált apák

 

 PÉCS | Elvált apáknak szerveznek klubot Pécsett, amely az érdekképviseletüket is felvállalja. Módosítanák az ötvenéves jogi szabályozást. Másodrangú állampolgárnak érzik magukat a jelenlegi jogi szabályozás miatt.

 

 Az elvált apák érdekeit szem előtt tartó klub indul Pécsett. Mint Trefák Attila szervező elmondta, lehetőséget teremtenek az apáknak, hogy rendszeresen találkozhassanak, programokat szervezzenek, ugyanakkor konkrét céljuk, hogy változtassanak azon a szabályozáson, hogy három vagy több gyermek után tartásdíj címén a mindenkori adózott jövedelem ötven százalékát elvonják. Úgy vélik, ezzel megteremthetnék a megfelelő megélhetési és egzisztenciális hátteret mind saját maguk, mind gyermekeik számára.

 

 

                                              Azért, mert elváltak, még szeretnének apaként viselkedni a klub tagjai

 

– Több mint ötven éves alapelvek vonatkoznak a gyermektartásdíj megállapítására. Érthetetlen például, hogy miért kell tartásdíjat fizetnie az apának akkor is, amikor a nyári szünetben egy hónapot nála töltenek a gyerekek. Nem a fekete munkából, vagy a külföldön megszerzett pénzből, vagy a munkáltatói zsebből való kifizetésből kívánjuk előteremteni a megélhetéshez szükséges pénzt, hanem hivatalosan szeretnénk hozzájutni ehhez az összeghez. Ha megkapnánk a lehetőséget, hogy a teljes plusz jövedelmünkkel saját magunk gazdálkodjunk, akkor többen vállalnának másodállást, és többet tudnánk a gyermekeinkre is áldozni, önszántunkból, így erősítve a kapcsolatunkat – mondta a klub szervezője.

A családtól elkerült apák szeretnék boldogan tölteni gyerekeikkel a rájuk jutó időt, a közös ünnepeket, a hétvégéket, az iskolai szüneteket, ugyanakkor szeretnék, ha arra is tudnának tartalékolni, hogy ajándékokkal lephessék meg a kicsiket.

  A klubszervező felvette a kapcsolatot az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületével is, amelynek több javaslata is van a törvénymódosítást illetően. Ezek egyike például, hogy a tartásdíj gyermekenkénti öszszege ne haladja meg a jövedelem tíz százalékát, és három vagy több gyermek esetén se legyen több a jövedelem harminc százalékánál. Indokolatlannak tartják, hogy minden jövedelemre, a plusz munkából elért fizetésre is kiterjed a tartásdíj-fizetési kötelezettség, mert ezzel esélyük sincs a családtól elkerült apáknak a talpra állásra, mert majdnem hetven százalékuk minimálbérből él.

            Ha nem sikerül közösen megegyezni, akkor a bíróság dönt az összegről

 

 

A családjogi törvény értelmében a szülő kötelessége a gyermeke eltartásáról gondoskodni. A gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a külön élő pedig elsősorban pénzben szolgáltatja, ez a gyermektartásdíj, amit a gyermek szükségleteinek kielégítésére kell fordítani.

A gyermektartás összegéről alapvetően a szülők döntenek közös megállapodással, amennyiben nem sikerül erről az összegről megegyezniük, akkor erről a bíróság dönt a gyermek tényleges szükségletei, a felek jövedelmi és vagyoni viszonyai, a szülők háztartásában eltartott gyerekek száma, és a gyerek saját jövedelme figyelembe vételével. A gyermektartásdíj összege gyerekenként általában a tartásdíjra kötelezett szülő átlagos jövedelmének 15–25 százaléka, a bíróság megállapításától függően. Fontos azonban tudni, hogy a gyermektartásdíj fizetésére kötelezett szülővel szemben érvényesíthető összes tartási igény nem haladhatja meg a jövedelme 50 százalékát.

 

Harcolnak az anyák is

Az egyedülálló szülőket, elsősorban anyákat tömörítő Figyelj Ránk! Egyesület arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen problémákat okoz, ha az apa nem fizeti a tartásdíjat és az összeget a bírósági végzés ellenére sem tudják behajtani. Ezért törvénymódosító javaslatokat is készítettek: rögzítenék a gyerektartási díj minimumösszegét, ami a tartásdíj fizetésére kötelezett szülő fizetésének 20 százaléka, de minimum 25 ezer forint lenne.

Kiterjedő vizsgálatok

A rendőrkapitányságokon rendszeresek a gyermekek után járó tartásdíj nem fizetése miatt indított vizsgálatok, évente átlagosan száz nyomozás indul Baranyában. A feljelentéseket követően a hatóság megvizsgálja, hogy valóban nem fizetett-e az erre kötelezett. Az esetek majdnem felében arra a megállapításra jutnak a vizsgálat közben, hogy valaki azért nem fizeti a tartásdíjat, mert tartósan beteg vagy munkanélküli lett, és emiatt nem tudja miből fizetni az előírt összeget.

 

APÁNAK MARADNI

                                                                 

Miért? – kérdezi, de érzem, legszívesebben ordítaná. Aztán mesélni kezd – egy egyoldalú történetet. A másik fél bizonyára az ellenkezőjét állítaná, de őt most nem faggatjuk.Hisz’ ezúttal nem az igazság kutatása a cél, csupán olyan témát szeretnénk felvillantani, amit kevésbé ismerünk. Mert erről az apák ritkán beszélnek…

– Egy apának nincs joga, csak kötelezettsége – ezzel a mondattal vezet be a férfi a dombtetőn álló, vadonatúj mediterrán házba. Vállalja a nevét is, mégsem írom le. Nem szeretnék családi perpatvar részese lenni. Csak elgondolkodni: létezik-e esélyegyenlőség – az apák számára? Leülünk a nappali-étkezőben, minden ablakból páratlan a panoráma. A nap is körbejárja, idebent mégis minden borús. És üres. A kiságy és a valamivel nagyobbacska is. Kukásautó pihen elárvultan az egyik gyerekszobában, a másikban játék babakocsi és színes ceruzák. A nappali sarkában hercegnőkastély – Csipkerózsika-álmát alussza ez is. S hogy hol vannak gazdáik, a kétéves kisfiú és az ötéves kislány? A hűtőszekrényre ragasztott fényképekről mosolynak ránk… Ennyi jutott belőlük az apának jó ideig, miután a felesége elköltözött velük. Épphogy felépült az új otthon, megvásárolták a családi autót, visszafizették a hiteleket. Már csak azon kellett volna gondolkodni, hová menjenek síelni. De valami félresiklott, végérvényesen.

– Nem volt boldog velem. Más utakat keresett. Rengeteget gyötrődtem, hol rontottam el. Próbáltuk újra kezdeni, mert tudtam, hogy egy apának semmi esélye megtartani a gyerekeket, hacsak az anya nem függő vagy beteg. De nálunk nem ez a helyzet. Ő jó anya, csak önző. A saját boldogsága fontosabb. Mikor újra kezdtük, aláírattam vele egy szerződést, hogy ha az egyik fél hűtlenkedik, azzal automatikusan lemond a gyerekekről. Gondoltam, ez majd visszatartja. Tévedtem. Ott követtem el a hibát, hogy nem hitelesíttettem a papírt tanúkkal, így nem megyek vele semmire.

Keresi az albumokat, hogy megmutathassa a gyerekeket, de csak az esküvői kerül elő. És egy fénykép kettejükről, félbetépve – akárcsak az élete. Pedig olyan szépen indult minden.

– Mindkét gyereket terveztük és nagyon vártuk. Simogattam a feleségem pocakját, beszéltem hozzájuk. Mikor a kislányomat hazahoztuk a kórházból, virágfolyosót készítettem a gyerekszobáig. Bent voltam a szülésnél, én kaphattam először kézbe, emlékszem, ahogy rám nézett a gyönyörű szemeivel. A kisfiamnál a köldökzsinórt is én vágtam el. Segítettem lemosdatni őket és utána itthon is mindig én fürdettem. Kivettem a részem mindenből: pelenkáztam, játszottam, esténként meséltem és elaltattam őket, ez szinte mindig az én feladatom volt. Mégsem nekem ítélte őket a bíróság. Mert én „csak” egy apa vagyok…

És egy volt férj, aki végül nem bírta tovább az iszonnyá lett viszonyt, beadta a válókeresetet. Reménykedett, hogy neki ítélik a gyerekeket.

– Összepakolt és elvitte mindkettőt. Akkor kellett volna itt tartanom őket, de hogyan? Tépjem ki a kezéből? Öt hónap telt el az első tárgyalásig, ebben az időszakban a láthatást nem szabályozta semmi, így teljesen ki voltam szolgáltatva a feleségem pillanatnyi hangulatának. Az első két hónapban a fiammal csak egyszer találkozhattam. A kislányomat is csak akkor hozhattam el, ha a feleségem úgy gondolta. Egyszer nem akart visszamenni az anyjához, én pedig nem vittem. Két nap múlva a nagybátyjával jött érte.

Ahogy hallgatom a férfit, Salamon király ítélete jut az eszembe. Egy csecsemő fölött két nő huzakodik, mindegyik a sajátjának vallja. A király kardot hozat, mondván: ketté kell vágni a gyermeket. Az egyik nő ekkor azonnal lemond róla. Ő az igazi anya…

Rendelkezett végül a bíróság is: az apa kéthetente kaphatja meg a gyerekeket hétvégére, a köztes heteken egy éjszakára.
– Mikor viszem vissza őket, megszakad a szívem. Gyakran előfordult, hogy a kislány sírt, nyújtotta a kezét, hogy jönne velem. Én pedig tudtam, hogy nem lehet. Addig szólt a láthatás, akkorra lejárt. Vissza kell adnom. Mint valami tárgyat az üzletben.